A gyógyulás hét lépése

1. Elfogadàs

Az elfogadás egyszerűen az a hajlandóság, hogy a dolgokat olyannak lássuk és fogadjuk el, amilyenek. Az elfogadás nem követeli meg, hogy beletörődjünk bármilyen bennünket zavaró körülmény fennmaradásába, de nem engedi, hogy letagadjuk a dolgok valódi állását. Meg kell küzdenünk azzal a mély meggyőződésünkkel, hogy nem vagyunk elég értékesek vagy elég "jók" ahhoz, hogy teljes emberek legyünk.

Az elfogadáshoz hozzátartozik az is, hogy képesek vagyunk magunknak megbocsátani. Az énünk iránti megbocsátó kíváncsiság nem azt jelenti, hogy minden tetszeni fog, amire magunkkal kapcsolatban rájövünk, csak azt, hogy nem ítéljük el magunkat, ahogy szenvedő, segítségre szoruló embertársainkat sem.

2. Tudatosság

A teljes tudatosság azt jelentené, hogy visszanyerjük elvesztett képességünket az érzelmi valóság észlelésére, és készek vagyunk megszabadulni bénító hiedelmünktől, hogy nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy szembenézzünk az igazsággal. A tudatosság fejlesztéséhez azonban gyakorolnunk kell, folyamatosan figyelnünk kell belső állapotunkra, és meg kell tanulnunk jobban megbízni ezekben a belső észlelésekben, mint a szavak által közvetített üzenetekben.

A tudatosság azt is jelenti, hogy hogy megtanuljuk, milyen jelei vannak a stressznek a saját szervezetünkben. Megtanulhatjuk, hogy ezeket a fizikai tüneteket (fiziológiai vészejelzések) ne csak legyőzendő problémaként, hanem megszívlelendő üzenetként értelmezzük.

3. Harag

A harag fiziológiai folyamat, amit át kell élni, és kognitív haszna van, hiszen lényegbevágó információt közöl. Mivel a harag nem létezik vákuumban, ha haragosnak érezzük magunkat, akkor valamilyen észlelésünkre reagálunk éppen.

Mind a harag elfojtása, mind pedig szabályozatlan kiélése az érzelmek abnormális áramlásának példája. Az egészséges harag viszont erőt ad és oldja a feszültséget. Egy a fontos: nem szabad elfojtani és nem  átélni a haragot. Választhatjuk azt, hogy haragunkat szavakkal vagy tettekkel kifejezzük, de ennek nem kell dühöngésbe torkollania. Nem a zabolátlan érzelem, hanem az egészséges harag teszi lehetővé, hogy megtarthassuk irányító szerepünket, és kiálljunk magunkért (amivel nem lépjük át mások határait).

4. Autonòmia

A határok és az autonómia életbevágóan fontosak az egészséges 

élethez. Az emebrek szenvednek, ha a határok elmosódnak. Mivel az immunzavar, ami a betegséghez vezet, az én és a nem én megkülönböztetésének kudarcát fejezi ki, a gyógyulásnak magában kell foglalnia egy autonóm én határainak a megteremtését vagy a visszaszerzését.

A határok láthatatlanok, egy tudatos, belsőleg átélt érzés eredményei, amelyek meghatározzák, hogy kik vagyunk. Innen, az irányítás magunkon belül lévő színehelyéről kiindulva tudjuk meghatározni, hogy mit tartunk értékesnek és mit akarunk az életben az adott pillanatban - az autonómia ennek a belső irányítási központnak a fejlődése. 

5. Kötődés

A kötődés a kapcsolatunk a világgal. Legkorábbi kötődési kapcsolatainkban szerezzük meg vagy veszítjük el azt a képességet, hogy nyitottá, önellátóvá és egészségessé váljunk. Korai kötelékeinkben tanuljuk meg kifejezni a haragot, vagy félni tőle és elfolytani. Kora gyermekkorunkban fejlesztjük ki autonómiaérzetünket, vagy szenvedjük meg elsorvadását. A kapcsolat létfontosságú a gyógyuláshoz.

A gyógyulás egyaránt megkívánja és magában foglalja, hogy visszaszerezzük sebezhetőségünket, ami miatt érzelmileg bezárkóztunk. Már nem vagyunk gyámoltalan, másoktál függő gyermekek. Megengedhetjük magunknak, hogy megbecsüljük a kapcsolatok iránti egyetemes és kölcsönös emberi vágyat, és dacoljunk azzal a belénk ivódott hiedelemmel, ami oly sok emberre mér krónikus betegséget: hogy nem vagyunk szerethetők. A kapcsolatok keresése szükséges a gyógyuláshoz.

6. Önérvényesítés

Az önérvényesítés az a magunknak és a világnak szóló nyilatkozat, hogy  én létezem, és vagyok, aki vagyok. 

Az önérvényesítés az önkinyilvánítás értelmében mélyebb, mint a cselekvés korlátozott autonómiája. Létezésünk kimondása önmagunk pozitív értékelése, függetlenül az élettörténetünktől, a személyiségünktől, a képességeinktől vagy attól, ahogyan a világ vélekedik rólunk. Az önérvényesítés annak a hidelemnek szegül ellen, amely szerint valahogy mindig igazolnunk kell a létezésünket. Pedig az önérvényesítés sem cselekvést, sem reagalást nem követel. Létezés, tekintet nélkül a cselekvésre.

Az önérvényesítés magának a cselekvés szükségességének az elengedése.

7. Megerősítés

Amikor megerősítünk valamit, pozitív kijelentést teszünk; valamilyen érték felé mozdulunk. Két alapvető érték van, melyek - ha tiszteletben tartjuk őket -, segíthetnek a gyógyulásban és az egészségünk megőrzésében. 

Az első érték saját kreatív énünk. Mindenkiben van alkotóvágy, és ez sokféleképpen valósulhat meg. Ami benünnk van, kiélést követel.

A másik nagy megerősítés magától  a világegyetemtől jön - kapcsolódásunkból mindahhoz, amit a mindenség jelent. A világegyetem része vagyunk időleges tudattal, de soha nem kívül rajta.

Az egészség három pilléren nyugszik: a testen, a lelken és a szellemi kapcsolaton. 

Bölcs mondás, hogy aki keres az talál. A keresés maga a rátalálás, mert az ember csak azt tudja keresni, amiről már tudja, hogy létezik.

© |A gondolatok dr. Máté Gábor: A test lázadása c. könyvéből származnak.